>Hírek< : Magunknak tettük nehézzé, de meglett a 6. győzelem is
Magunknak tettük nehézzé, de meglett a 6. győzelem is
2022.09.24. 21:32
MTE-Elek USE 3:1
Felnőtt csapatunk, hatodik bajnoki mérkőzést is megnyerte, ezúttal a remek ellenfélnek bizonyuló Eleket fektettük két vállra.
Parádésan indult a mérkőzés, a 3.percben Deák egy elfutás után visszatette a labdát Budásnak, aki nagyon szép gólt lőtt, 1:0. A következő időszakban gyakorlatilag eldőlhetett volna minden, Lakatos három alkalommal is helyzetbe került, végül a 34.percben egy remek lövés után, a labda a kapufa segítségével a hálóba jutott, 2:0. Az utolsó 10 percben is növelhettük volna előnyünket, de maradt a két gólos különbség.
A második játékrész hidegzuhannyal indult, Oszlács egy kiugrást követően szépített, 2:1. A vendégek a mezőnyben ekkor átvették az irányítást, de hiába a mezőnyfölény, komolyabb helyzetük nem volt, csak egy lesgólig jutottak. A mieink viszont többször is lezárhatták volna a találkozót, Lakatos, Harmati és Bíró is helyzetbe került. A mindent eldöntő találatot azért bevittük, Túri a 92.percben Harmati passzát értékesítette, 3:1.
Négy hét elteltével jövő héten idegenben lépünk majd pályára, szombaton 15 órás kezdéssel Békésre fogunk látogatni, ahol megszerezhetjük a 7. győzelmünket is.