>Hírek< : Felforgatott csapattal is megvolt az esély
Felforgatott csapattal is megvolt az esély
2022.06.05. 10:14
Dévaványai SE-MTE 4:1
Felnőtt csapatunk, a rengeteg hiányzó ellenére is elutazott Dévaványára és mindent megtett, hogy szép eredménnyel zárja a bajnokságot, sajnos azonban a helyzetek kimaradtak és 3 gólos vereséggel térhettünk haza.
A 4.percben már ott volt az előny, utána viszont több lehetőségünk is volt az egyenlítésre, nyomás alatt tartottuk a ványa kaput, a kapufát is eltaláltuk,de sajnos nem akart összejönni a gól. Döntetlen (vagy vezetés) helyett, 2 perc alatt eldőlt minden, 2 nagy védelmi hiba után 3 gólos hátrányban voltunk. Ráadásul a szünet előtt megkaptuk a negyediket is, így a látottak alapján nem reális, 4 gólos hátrányban voltunk a szünetben.
Csapatunk becsületére legyen mondva, hogy a második játékrészben sem adta fel és becsülettel mentünk előre. A 62.percben Sódar parádés lövés után szépíteni tudott. Az utolsó pillanatokban is zárkózhattunk volna, de nem akart összejönni semmi sem.
Minden játékos aki eljött erre a távoli túrára megérdemli a dícséretet, a látottak alapján többet érdemeltünk volna.
A bajnokságnak ugyan vége, de a kupában még fontos dolgunk akad jövő szombaton, amikor is Gyulán, az Eleki USE ellen játszunk majd, ahol a tét az országos főtábla.
Dévaványai SE-MTE 4:1 (4:0)
MTE: Csicsely- Andrej, Kopócs, Lestyán, Simondán- Sódar, Tóth B.F.- Györgyi, Laduver- Matuz- Bíró