Felnőtt csapatunkon, erőteljesen érződött a szerdai kupamérkőzés, de egy gyenge színvonalú mérkőzésen, magabiztosan megszerezte a 3 pontot.
A 30. másodpercben már nálunk volt az előny, Györgyi közelről lőtt a hálóba, 1:0. Tíz perccel később jött a második, Györgyi ezúttal is lesipuskás volt, 2:0. A vendégek a 19.percben szépítettek, Csicsely kapusra fújtak be egy büntetőt, amit Erdélyi értékesített, 2:1. A középkezdés után, Mittnacht 18 méterről szép gólt lőtt, 3:1. Mint később kiderült ez is lett a végeredmény. Azonban a végéig jó pár dolog történt még, rengeteg helyzetet hagytunk ki és nem kaptunk meg egy büntetőt sem.
A második játékrészben szintén csak nekünk voltak helyzeteink. Kapufákat rúgtunk, ziccereket hagytunk ki, így az eredmény nem változott.
Játszottunk már szebben is, jobban is, de ez most 3 pontot ért.